Valami mindig kerül a palacsintába, vagy ahogy az angol mondja: Shit happens. Az, hogy a nehézségekkel hogyan küzdünk meg, meghatározhatja, hogy milyen minőségű életet élünk. Aki kevésbé reziliens, nehezen talál kiutat, hosszabban él meg reménytelenséget, egy-egy nehézség, vagy trauma után nehezebben jut vissza a nyugalmi pontra. Pedig a lelki rugalmasság tanulható. Többek között olyan készségek segíthetik elő, mint a reális optimizmus, az érzelmek kifejezésének a képessége, a figyelem tudatos irányítása, a belső erőforrások megerősítése.  A reziliencia erősítésével csökken a káros stressz az életünkben, kreatívabbak, hatékonyabbak és általában elégedettebbek leszünk.

A reziliencia nem egyenlő a hurráoptimista, egy legyintéssel hesegessük el a nehézséget, tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne hozzáállással. Ez a fajta toxikus pozitivizmus sokkal inkább kárt okoz, és hosszú távon kikezdi a lelki egészséget. Ahogy megnyomorít az irreális pesszimizmus, úgy az irreális optimizmus is csak tetézi a nehézségeket.

Ha egy traumából valaki látszólag pillanatok alatt felépül, akkor legyünk gyanakvók, hogy nem igazi megküzdésről van szó, sokkal inkább a probléma szőnyeg alá söpréséről. Ebben a púpos szőnyegben pedig könnyen meg lehet botlani, és nagyot esni.

A reziliencia alapja a tudatosság, az érzelmek és gondolatok felismerése és elfogadása. Ha ez megvan, akkor jöhet ezek reális értékelése, és a változás.