Te tanulsz a hibáidból?

Aki nem hibázik, nem is tanul! Viszont az, hogy mely hibáidból tanulsz, valamint, hogy ki és hogyan javítja ki a tévedéseidet, meghatározó szerepet játszik a tanulási folyamatban.

A módszertani könyvek és cikkek többsége a tanár szemszögéből vizsgálja, hogyan befolyásolja a javítás mennyisége és módja a nyelvtanulást. De mi a helyzet a tanulóval, azaz veled? Te hogyan éled meg, ha kijavítanak? Mitől függ, hogy kritikának vagy tanácsnak fogod fel? Bátorít-e vele a tanárod vagy inkább gátol a haladásban?

Tévedni emberi dolog, de a jó szándékú kritika is elsülhet rosszul, például ha túlérzékeny a diák, vagy nem megfelelően javít a tanár. A javítás olyan, mint a nevelés: felelősség, mert minden elhangzott szónak, piros tollal áthúzott mondatnak súlya lehet, és kihathat a jövőbeli teljesítményre, befolyásolhatja a nyelvtanuló önértékelését, önbizalmát és későbbi hozzáállását az adott nyelvhez.
Egyes kutatások szerint a gyerekek részben azért haladnak gyorsabban a nyelvtanulással, mert ők nem veszik a szívükre azt, ha kijavítják őket. A közhiedelemmel ellentétben nem feltétlenül az számít, hogy „olyan az agyuk, mint a szivacs”, hanem inkább annak van jelentősége, hogy az egójuk nem „fejlődött” még ki annyira, hogy elkedvetlenítse őket egy-egy félbeszakított mondat.

Mint sok más esetben, itt is az arany középút az igazi. Ne várd el, és ne is kérj olyat, hogy a tanárod minden hibádat kijavítsa, mert az nemcsak a folyékony beszédet gátolja, hanem a motivációdat is csökkenti. Ha állandóan félbeszakítanak, azt érezheted, hogy rengeteget hibázol, és elmehet az egésztől a kedved. A másik véglet, ha egyáltalán nem javít a tanár. Lehet, hogy a lelkednek jót tesz, bátrabban és folyékonyabban beszélsz majd, de igazi fejlődést nem tapasztalsz, ha mindig javítatlanul maradnak a típushibáid.

Fontos az is, milyen feladatról van szó. Ha például fogalmazást írsz, „jó” írásnak az számít, amely hibamentes is, ezt viszont egy idegen nyelven nehéz megvalósítani, többek között a javítás szubjektivitása miatt. Ilyenkor mindenképpen segít, ha nemcsak a hibáidat húzzák alá és emelik ki, hanem azt is hangsúlyozza a tanárod, ami jól sikerült. Így könnyebb tanulni a tévedésekből is.
Az is csökkenti a nyomást és a kudarcélményt, ha az oktatód nem csak szavakkal javít. Egy-egy arckifejezés, kézmozdulat, hümmögés mind-mind hasznos, mert finoman hívja fel a figyelmedet a hibáidra, és önkorrekcióra sarkall.

És végül még egy alap dolog: mindenképpen segít, ha olyan a tanár-diák viszony, hogy a javítás nem erőfölényt fitogtató, és semmiképpen sem megalázó. Sokat segít az, ha a diák felismeri és elmondja, neki mi tesz jót, és ha a tanár nemcsak konzekvensen javít, hanem kompromisszumkész is.